A hatóságok eljárást indítanak az ügyben.
Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, kedd reggel a Momentum országgyűlési képviselői és Hadházy Ákos ismét a Karmelita kolostornál akciózott, ahol megint elkezdték lebontani a kordont. A helyszínen nagyjából 40-50 ember tartózkodott, majd villámgyorsan a rendőrök is megjelentek a helyszínen, akik sorfalat alkottak.
A rendőrség az eset után azt a tájékoztatást adta, hogy 41 főt, köztük országgyűlési képviselőket igazoltattak, a szervezővel szemben pedig szabálysértési feljelentést tesznek. Valamint a felvételek elemzését és a helyszíni szemlét követően a rongálásban résztvevők ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek” - írja a HVG.
Kapcsolódó cikkek
- Frissítették a meteorológusok az előrejelzést: egyelőre nem várható újabb csapadék Duna vízgyűjtőin Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
- Megizmosodott a forint, ennyiért lehet most eurót váltani Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Olyan nagy a baj az árvíz miatt, hogy keddtől a 2-es villamos vonalán is korlátozzák a közlekedést A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jelentette be, miután Karácsony Gergely a Duna vízszintjének gyors emelkedése miatt harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapest valamennyi árvízvédelmi szakaszán.
- Árvíz a Dunán: lezárták a vámosszabadi határátkelőt a forgalom elől A Duna áradása miatt lezárták a vámosszabadi határátkelőt a közúti forgalom elől hétfőn - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.