Egy általános iskolai tanár nyilvános vetkőztetéssel büntette Nyírmeggyesen a szerinte rossz gyerekeket, hogy így megalázza őket a társaik előtt.
Az ATV írról számolt be, hogy a 44 éves tanító ellen a rendőrség eljárást indított és kiskorú veszélyeztetése miatt kell majd felelnie. A pedagógus jelenleg szabadlábon védekezhet.
"Még a kis topot is le kellett venni magáról és a kis kezével takarta a mellkasát, hogy ne szégyenüljön meg még jobban az osztály előtt. Fel voltam háborodva, és rettenetesen megrázott a dolog" - mesélte a Híradónak az egyik anyuka.
A rendőrség az esettel kapcsolatban a honlapján arról számolt be, hogy a nyomozás adatai szerint a pedagógus bűncselekményt megvalósító fegyelmezési módszert alkalmazott az osztályában tanuló gyerekekkel szemben.
A mátészalkai tankerülethez tartozó oktatási intézményben tanítói munkakört betöltő köznevelési foglalkoztatott a megalapozott gyanú szerint magatartásával a kiskorúak érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A nyomozó hatóság a 44 éves nőt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanújával kihallgatta, ami ellen panasszal élt. Az eljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- 18+: előkerült a meggyilkolt polgármester feje Meggyilkoltak egy polgármestert a mexikói Guerrero szövetségi államban vasárnap, napokkal a hivatalba lépése után.
- Brutális gyilkosság a buszpályaudvaron Meghalt egy 25 éves nő, nyolc ember pedig megsebesült, miután egy fegyveres terrorista lövöldözni kezdett az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron.
- Nem volt otthon a volt felesége, ezért felgyújtotta magát a szikszói férfi A férfi ellen távoltartási végzés volt érvényben, ezért betört a feleségéhez. Mivel a nőt nem találta otthon, ezért felgyújtotta magát.
- (18+) Megkéseltek és elevenen felgyújtottak egy tinédzsert Franciaoszágban Egy 15 éves fiút öltek meg szerdán kegyetlen módon Marseille-ben, a gyilkosság a drogbandák közötti erőszakhoz köthető Nicolas Bessone, a város főügyésze szerint.