Hirdetés

Figyeljen Ön is: százezreket kaszáltak internetes csalók

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Egy cég nevében hirdettek szekrényt az egyik online piactéren, a vásárló előre elutalta a vételárat, a kár közel kétszázezer forint, mivel az áru nem érkezett meg.

Megszaporodtak az elmúlt időszakban az internetes csalások, az átvert áldozatokat százezrekkel rövidítették meg - közölte a police.hu.

Csalás miatt nyomoznak a miskolci rendőrök. Az áldozat egy cég nevében meghirdetett szekrényt szertett volna megvásárolni, s miután megállapodott az eladóval a vevő előre elutalta a közel kétszázezer forintos vételárat. A termék azonban nem érkezett meg, és az eladó is elérhetetlenné vált.

Egy másik ügyben szintén a miskolci rendőrség nyomoz. Az eljárás adatai szerint a sértett adataihoz egy ismert csomagküldő szolgálat nevét felhasználva jutott el, a tettes. Az adatok birtokában az elkövető több mint négyszázezer forintot emelt le egy miskolci nő számlájáról. 

Hogyan előzheti meg az átverést?

Hivatkozás másolása
  • Vásárlás előtt érdemes mindig tájékozódni az eladóról, webáruházról, ellenőrizni és vigyázni, hogy csak a legszükségesebb adatainkat adjuk meg (név, postacím, esetleg telefonszám) vásárláskor!
  • Ne menjünk fejjel az enternek, ha valami túl olcsó, az túl szép, hogy igaz legyen!
  • Soha, sehol, senkinek ne utalja előre a pénzét!
  • A hozzátartozók (unokák, gyermekek, esetlegesen szomszédok) figyelmeztessék idősebb rokonukat, ismerősüket, hogy az internetes vásárlásnál is legyenek óvatosak, kérjenek tanácsot egy-egy tervezett tranzakció előtt!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés