Hatalmas ingatlanos csalás: tömérdek hirdetésben árult ingatlanokat egy férfi, miközben évente alig négy-öt számlát állított ki az őt megbízó tulajdonosoknak az eladott ingatlanok után.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/alberlet-haz-kulcs-ingatlan-20220826.inbox800x450.jpg)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint a négy vármegyében is dolgozó ingatlanközvetítő igen jó szakember hírében állt, ami önmagában is megkérdőjelezi az évi négy-öt üzletkötés életszerűségét. Ráadásul az áfabevallásokban még ennek a néhány számlának az áfatartalma sem jelent meg maradéktalanul. Az egyéni vállalkozó online számlaadatai jóval több áfát tartalmaztak, mint amennyi az áfabevallásaiban szerepelt – írja az Infostart.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ellentmondások nyomán indított ellenőrzésben, a hirdetések megjelentetésével foglalkozó társaságoktól beszerzett mintegy 1300 hirdetést megvizsgálva fedezte fel, hogy jóval intenzívebben üzletelt a vállalkozó, mint azt a számlái vagy az azoknál is szerényebb áfabevallásai mutatták. Ezt megbízóinak nyilatkozata is alátámasztotta, így kénytelen volt elismerni, hogy többségében számla nélkül dolgozott. Ezek után, visszamenőleg, csaknem 300 számlát állított ki, és önellenőrzésekkel korrigálta korábbi áfa- és szja-bevallásait.
Végeredményben az ingatlanközvetítő 17 és fél millió forint áfát, 4,5 millió forint szja-t, félmillió forint szociális hozzájárulási adót vallott be, utólag. Az önellenőrzési pótlékkal együtt, összesen 28 millió forintot fizetett be az állam költségvetésébe.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.