Hirdetés

Itt a fordulat az időjárásban, erre kell ma számítani

Nap Híre portré Nap Híre

Az elmúlt napokban ismét beköszöntött a tél Magyarországon, és most nagyon hideget is hozott magával az időjárás. A mai napon azonban kora délután már akár +4 fok is lehet.

A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán derült idő várható, kora délelőttig az ország déli részén lehetnek kisebb felhősebb körzetek. Csapadék nem várható. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A hőmérséklet kora délután 0 és +4, késő este -11 és -1 fok között alakul.

Csütörtökön is nagyrészt derült lesz az idő, azonban a nap második felében észak, északkelet felől növekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül, megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában -9 és -4 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet. A csúcsérték 0 és +5 fok között valószínű.

A naphire.hu is megírta, hogy a hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától életbe léptették a vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára közölte, az intézkedés előreláthatólag szombat reggel 8 óráig lesz érvényben.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés