Szükség lesz ma az esernyőre.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán dél felől csökken a felhőzet, és általában közepesen felhős időre számíthatunk, de délelőtt még lesznek erősen felhős területek is. A legtöbb napsütés a Dél-Alföldön várható
Délelőtt még több helyen, elsősorban az északi tájakon lehet eső, zápor, délután viszont már csak néhol alakulhat ki zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A szél fokozatosan nyugatira, északnyugatira, majd délután délire fordul, és időnként megerősödik. A hőmérséklet délután 17 és 23, késő este 10, 17 fok között alakul.
Kiadták a riasztást: térképen mutatjuk, hol fog esni az eső
A veszélyjelzésben azt írták, a Dél-Dunántúl mellett a Dél-Alföldön is kialakulhatnak zivatarok a reggeli, délelőtti órákban. A zivatarokat jellemzően intenzív csapadék (5-20 mm), erős, viharos (60-80 km/h) széllökések kísérhetik. Napközben a Dunántúlon, annak is inkább a nyugati és középső részein alakulhatnak ki kevés helyen zivatarok hasonló kísérőjelenségekkel.
Megjegyezték: az északi országrészben szerda reggelig jelentős mennyiségű eső eshet, területi átlagban 10-15 mm, de lokálisan akár 20 mm feletti csapadékösszeg is összegyűlhet.

Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett a MÁV, ennek rengeteg utas örülni fog Rengetegen vártak már erre a hírre.
- Brutális tűz ütött ki a budai Várban, lezárták a Dísz teret, sűrű fekete füst borít mindent Fotó is készült a tűzről.
- Megdöbbentő videó: Kígyózó sorokban próbálnak időpontért könyörögni a pesterzsébeti betegek Havonta egyszer 10 percig lehet időpontot kérni a pesterzsébeti reumatológiára.
- Útnak indult? Káosz alakult ki az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályán Kilométeres kocsisorok várják, hogy tovább tudjanak menni.