A hét elején még napos, de hideg idő várható, éjszakánként a szélcsendes helyeken fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet. A hét közepén felhősebb, csapadékosabb idő várható, de a hőmérséklet csúcsértéke emelkedni kezd, a hét végén pedig már jobbára napos, száraz időre kell számítani, Húsvétvasárnap akár 20-26 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet, erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul.
Kedden fátyolfelhős, napos idő várható, majd a nap második felében délnyugat felől vastagabb felhőtömbök is érkezhetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet jobbára 0 és plusz 6 fok között alakul, a derült, szélcsendes vidékeken azonban hidegebb is lehet. A maximum hőmérséklet 12-18 fok között várható.
Szerdán változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel. Nyugat, délnyugat felől növekszik az eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 5-10 fok lehet, a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is lehet. Kora délután 15-22 fok várható.
Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen számíthatunk esőre, záporra, majd a nap második felében csökken a felhőzet, illetve a csapadékhajlam. A délkeleti, majd a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 5-12 fokról 15-21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Nagypénteken jobbára napos, száraz idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 4-11, a maximum-hőmérséklet 19-24 fok között alakul.
Nagyszombaton többnyire fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 7-13 fokról 20-25 fok közé melegszik fel a levegő.
Húsvétvasárnap nagyrészt gyengén, helyenként közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a déli szél. Hajnalban általában 8-13 fok lehet, a csúcsérték 20-26 fok között valószínű.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli bejelentés a NAV-tól: az Ön szja-bevallását is érintheti Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
- Rendkívül súlyos állítás Magyar Péterről Az Orbán kontra Soros című könyv szerzője, G. Fodor Gábor azt mondta, hogy nem Magyar Péter az érdekes, hanem hogy ki áll mögötte.
- Atombomba az OTP-től: korlátozzák az átutalásokat Az OTP Bank ügyfelei a mobil- vagy internetbankjukba belépve értesülhettek arról, hogy a pénzintézet 1 millió forintos napi átutalási limitet állított be az internetes felületein.
- Itt az Orbán-kormány bejelentése a magyar autókról A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát több mint hétszeres.