Hirdetés

Bármikor ránk szakadhat a jégeső, riasztanak a meteorológusok

Nap Híre portré Nap Híre

Hétfő délután az ország északkeleti harmadán a záporok mellett néhol zivatarok is kialakulhatnak. Az intenzívebb gócokat átmeneti viharos széllökés és jégdara is kísérheti.

Hétfő hajnalban változóan felhős lesz az ég. Csökken a csapadékhajlam, de elvétve még előfordulhat zápor. A szélvédett délnyugati és északkeleti tájakon foltokban pára, köd képződhet. Az északnyugati szél csak kevés helyen lehet élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, a kevésbé felhős, szélvédett tájakon gyenge fagy is előfordulhat - áll a Hungaromet előrejelzésében

Napközben napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet - erre nagyobb esély az ország északkeleti harmadán van. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Kiadtrák a riasztást, széllel és jéggel érkezhetnek a zivatarok

A veszélyjelzés szerint hétfő délután az ország északkeleti harmadán a záporok mellett néhol zivatarok is kialakulhatnak. Az intenzívebb gócokat átmeneti viharos (~60-70 km/h) széllökés, valamint jégdara is kísérheti.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés