Frissítették a meteorológusok az előrejelzést, brutális, mi vár ránk a következő napokban
A következő napokban egyre hidegebb lesz és egyre több csapadékra számíthatunk.
A keleti részeken szakadozik a felhőzet és megszűnik a csapadék, másutt kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen, északkeleten alakulhat ki néhol és kis eséllyel zápor. Éjszaka eleinte kiderül az ég, de a keleti tájakon pára, köd képződik, míg nyugatra frontfelhőzet érkezik, amely csütörtökön lassan araszol kelet felé, így a Dunántúl döntő részén erősen felhős vagy borult lesz az ég. Jelentős mennyiségű eső hullhat - elsősorban a Nyugat-Dunántúlon - a front csapadékzónájából, amely csütörtökön késő estig a Duna vonaláig juthat. Előterében délen, délnyugaton egy-egy zivatar kialakulhat. Ezzel szemben a keleten sok napsütés várható.
Csütörtökön a Dunántúlon nagy területen megélénkül, néhol meg is erősödik az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletet döntően 10 és 15 fok között várható, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak - írja az MTI.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 14 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt áll be a maximum-hőmérséklet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.