A háromszoros olimpiai bajnok úszó hamarosan anyai örömök elé néz. A 33 éves sportoló most az M4 Sportnak adott exkluzív interjút, ahol a terveiről is beszélt.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Hosszú Katinka március közepén jelentette be, hogy várandós. Az úszónő nem nyilatkozott még eddig a terveiről, ám most elárulta, hogy látjuk-e még valaha őt versenyezni a medencében.
"Terveim szerint fogtok még így látni, jelenleg nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek. Szerencsére mindent elértem, sőt többszörösen, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent" - mondta az M4 Sportnak.

Beszélt arról is, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, ő azonban nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé. Hozzátette, a mai világban a sport még mindig meg tudja tanítani a fiataloknak, mi az a kitartás, hogyan kell célokat kitűzni és azokért harcolni.
Az interjúban szóba kerül Hosszú nemrég megdőlt, 4:26.36-os 400 vegyes világrekordja, amelyet a 16 esztendős kanadai Summer McIntosh adott át a múltnak 4:25.87-tel. A magyar klasszis elmondta: McIntosh hozzá hasonló edzésmódszerrel és hozzáállással dolgozik. Megjegyezte, hogy ma már biztosan tudja a 4:20-as idő receptjét.
"Úgyhogy érdekes, ha most lennék tizenöt, teljesen más lenne az én pályafutásom története" - vélekedett, majd hozzátette: a 4:20-as idő szerinte nem űrbéli - közölte az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Nincsenek szavak: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról Éppen az úgynevezett halálzónában fotózták le, akkor még jó formában volt.
- Nem bírta tovább, feladta a küzdelmet a fiatal magyar focista A fiatal focistánál egy éve diagnosztizáltak csontrákot.
- Messi elment egy Coldplay koncertre, ami ezután történt, arra nincsenek szavak Bizony, néha a sztárfocistáknak is jár a szórakozás, azonban valószínűleg ki sem tehetik otthonról úgy a lábukat, hogy a rajongók ne szúrják ki őket. Ez történt most is.
- Borzasztó tragédia: 19 éves korában meghalt a magyar focikapus Sokáig küzdött betegségével, de sajnos újra romlani kezdett az állapota, ez vezetett a halálához.