Holtan találták meg az eltűnt nőt az erdőben.
A 20 éves Jessica Barnes nyom nélkül tűnt el egyik napról a másikra. Lakótársai, Kendall Mims és Victoria Tippet a hatóságokkal és a nő férjével, Brandon Barnes-szal együtt égen-földön keresték őt. A fiatal nő eltűnését édesanyja jelentette be, miután kapott egy sms-t, ami nem volt jellemző a lányára. A nyomozás során a fiatal nőre majdnem 10 km-re találtak rá otthonától, egy erdős részen, az eltűnését követően egy hónappal – írja a Ripost.
Jessica holttestének megtalálása során a férje nem volt gyanúsított annak ellenére sem, hogy szokás szerint őt és két lakótársukat is kihallgaták. Ezekből azonban kiderült, a házasok sokat veszekedtek. Ebben azonban semmi rosszat nem láttak mondván férj és feleség között több vita is van.
Bár mindez nagyon romantikus, a halottkém vizsgálata kimutatta Jessica halálának okát: a nőt megfojtották. A lakótársakat és a férjét letartóztatták, utóbbi a gyilkosságért felelhet, amit végül elismert. A két másik férfi, Mims és Tippet azért felelhet, mert eltussolta a gyilkosságot, nem jelentette azt a rendőrségen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fordulat: több mint három évtized után fogták el a paloznaki plébános gyilkosát Harminchárom év után fogták el a rendőrök a paloznaki plébános belga gyilkosát - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
- Kedves magyar bíróság, önök tényleg futni hagyják a kokainos ámokfutót, aki miatt meghalt egy ember?! A Fővárosi Főügyészség szerint kiegészítő bizonyítást kell felvenni, ezért tárgyalást kell tartani a Ferihegyi úti halálos közúti baleset ügyében, amelyben a vádlottat a bíróság első fokon 2 év fogházra ítélte és a letartóztatását is megszüntette.
- 18+: előkerült a meggyilkolt polgármester feje Meggyilkoltak egy polgármestert a mexikói Guerrero szövetségi államban vasárnap, napokkal a hivatalba lépése után.
- Brutális gyilkosság a buszpályaudvaron Meghalt egy 25 éves nő, nyolc ember pedig megsebesült, miután egy fegyveres terrorista lövöldözni kezdett az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron.