A közlemény szerint a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus 26-án reggel a falu idős plébánosát holtan találták.
Az akkori nyomozásban kiderült: egy ismeretlen előző éjszaka a plébánia ajtaját befeszítve bejutott az épületbe, ahol az ott alvó lelkész mellett egy másik szobában alvó idős apácát is megkötözött. A férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe, míg a nő a támadásban könnyebben sérült. Az elkövető közel egymillió forint értékű műszaki cikket, pénzt, illetve egyéb személyes tárgyakat lopott el.
Egy időközben beérkezett információ eredményeként a rendőrök 2023-ban a korábban rögzített nyomokat újra megvizsgálták, majd az ekkor indult európai szintű nyomozás eredményeként azonosították azt az 53 éves belga férfit, aki kapcsolatba hozható az 1991-es emberöléssel.
A férfit az ellene kiadott európai elfogatóparancsnak köszönhetően idén március 13-án Antwerpenben fogták el a belga nyomozó hatósággal közreműködve.
Április 19-én a belgák átadták a magyar hatóságoknak, akik őrizetbe vették, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását, melyet a járásbíróság elrendelt - ismertették.
A közleményben hangsúlyozták: felmerültek olyan információk, melyek szerint a tettes nem egyedül követte el a bűncselekményt. Ezért egy 55 éves román állampolgárságú férfit nagy erőkkel, nemzetközi elfogatóparancs alapján keres a rendőrség.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Horror az erdőben: holtan találtak rá az egy hónapja eltűnt nőre Holtan találták meg az eltűnt nőt az erdőben.
- Kedves magyar bíróság, önök tényleg futni hagyják a kokainos ámokfutót, aki miatt meghalt egy ember?! A Fővárosi Főügyészség szerint kiegészítő bizonyítást kell felvenni, ezért tárgyalást kell tartani a Ferihegyi úti halálos közúti baleset ügyében, amelyben a vádlottat a bíróság első fokon 2 év fogházra ítélte és a letartóztatását is megszüntette.
- 18+: előkerült a meggyilkolt polgármester feje Meggyilkoltak egy polgármestert a mexikói Guerrero szövetségi államban vasárnap, napokkal a hivatalba lépése után.
- Brutális gyilkosság a buszpályaudvaron Meghalt egy 25 éves nő, nyolc ember pedig megsebesült, miután egy fegyveres terrorista lövöldözni kezdett az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron.