A 20 éves fiatal besétált a magyarláposi rendőrségre, hogy panaszt tegyen, ugyanis csalás áldozatává vált. A Kupsafalván élő férfi nagy tételben akart kokaint vásárolni, de a beszerző a drog helyett összetört aszpirint adott neki.
A pórul járt dílernek akkor esett le a turpisság, amikor a „barátainak” (feltehetően az ügyfeleinek) továbbadott por hatástalannak bizonyult. Legalábbis mint kábítószer.
A férfi nyolcezer lejt, azaz nagyjából 678 ezer forintot fizetett ki a porral töltött tasakokért. Mivel az aszpirin birtoklása nem illegális Romániában sem, kábítószer birtoklása vagy terjesztése ügyében a rendőrség nem tudott eljárni, így jobb híján valóban csalás miatt indítottak nyomozást - írta a Telex.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.