Hirdetés

Feltalálta magát a házi őrizet alatt is, kokaint árult ez a Pest vármegyei férfi

Nap Híre portré Nap Híre

Pechére lebkott az 52 éves férfi.

Egy 52 éves Pest vármegyei férfi a házi őrizete alatt terjesztette a kokaint. Az ügyészség honlapján megosztott vádiratból kiderült, hogy vala, illetve szegedi dílerével és még egy személlyel szemben indítottak eljárást a hatóságok.

A férfi kábítószer-kereskedelem miatti házi őrizete közben kereste meg egyik barátját, hogy segítsen neki kokaint vásárolni. Meg is tették a megrendelést egy hódmezővásárhelyi díleren keresztül, aki 2017 végétől 2018 elejéig egy 47 éves szegedi férfitől vette meg a drogokat. Miután a hódmezővásárhelyi férfi átvette a csomagot, Budakalászon adta azt tovább az 52 éves férfinak összesen 21 ezer euróért. Néha ki is vett egy adagot belőle, majd koffeinnel pótolta, hogy az ne tűnjön fel ügyfelének.

A hódmezővásárhelyi férfit vezetés közben fogták el a nyomozók 2018 februárjában Budapesten, és nagy mennyiségű kábítószert is találtak a kocsijában. Őt már egy külön eljárásban 5 év börtönre ítélték.

Most a terjesztési lánc három másik tagja, köztük a 47 és 52 éves férfi ellen indult eljárás. Az ügyészség pénz- és fegyházbüntetést kért rájuk, de a 47 éves férfi már egy másik ügy miatt jelenleg is börtönbüntetését tölti.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés