Beismerte a tettét.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/nyelvvizsga.inbox800x450.jpg)
A Győri Járási Ügyészség határozata szerint a nő egy doktori iskola hallgatója volt, ahol 2016-ban, az abszolutórium megszerzését követően megindította a fokozatszerzési eljárást is. A doktori disszertációt azonban addig nem lehetett védésre bocsátani, amíg be nem csatolta a jelölt, hogy a jelentkezéskor már meglévő nyelvvizsgáján felül további egy élő nyelvből legalább alapfokú, C típusú nyelvvizsgát szerzett.
A gyanúsított ezért 2018 őszén elküldött a doktori iskolának egy német nyelvű, alapfokú, C típusú nyelvvizsga bizonyítványt, majd a doktori disszertáció védésére került sor, melyet követően a nő 2019 tavaszán PhD fokozatot szerzett.
A nyelvvizsga bizonyítvány azonban hamis volt, mellyel az elkövető megvalósította a hamis magánokirat felhasználásának vétségét. A nő beismerte a tettét, az ügyészség pedig feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott vele szemben. Ha eredményesen letelik a felfüggesztés időtartamát jelentő egy év, akkor várhatóan megszüntethetik az eljárást ellene - írja a 24.hu.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.