Az énekesnő az Instagramon jelentette be a drámai hírt.
A Halsey néven ismert amerikai énekesnő, Ashley Nicolette Frangipane az Instagramon jelentette be egy lapozható bejegyzéssel, hogy súlyos beteg, közben viszont írt egy albumnyi dalt.
"Hosszú történet röviden, szerencsés vagyok, hogy életben vagyok. Rövid történet hosszabban: írtam egy albumot. A The Enddel (vagyis a véggel) kezdődik" - írta bejegyzésben, amelyben kórházi és gyógykezeléséről mutatott több videót, illetve az említett The Endből is hallható egy részlet.
Az énekesnő nem árulta el konkrétan, hogy milyen súlyos betegséggel küzd, a dalban viszont azt énekli, hogy "sérült áru", "méreg van az agyában és a vérében" – amivel valószínűleg limfómára vagy leukémiára utal, mivel (egy lupuszt kutató szervezet mellett) a limfómiával, leukémiával küzdők amerikai szövetségét is megjelölte a bejegyzésében - írja az Origo.
Halsey háromszoros Grammy-jelölt énekesnő, aki a Billboard zenei díját háromszor elnyerte, 2020-ban a Time magazin listájára is felkerült a világ száz legbefolyásosabb embere közé. Augusztus 8-án elvileg a Sziget nagyszínpadán is fellé.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kulka János ledobta az atomot: a súlyos beteg színész visszatér a színpadra, és nem is akárhogy Az afáziával küzdő Kulka János visszatért a színpadra, és ráadásul nem is akárhogy.
- Tóth Gabi újabb poszttal jelentkezett, a kommentek pedig csak úgy záporoznak Tóth Gabi már az esti Sztárban Sztár All Stars műsorára készül.
- Szörnyű hírek érkeztek Tóth Andiról – Itt a vég? Hónapok óta nem elérhetők az internetes áruházban Tóth Andi ruhái. Június eleje óta pedig a ruhamárka és az énekesnő közösségi oldalán sem láthatók posztok az új darabokról.
- Hamarosan bemutatják Alec Baldwin elátkozott filmjét, itt vannak a részletek A Rust című filmet a jövő hónapban mutatják be egy lengyel filmfesztiválon, három évvel azután, hogy Halyna Hutchins operatőr meghalt a western forgatásán történt balesetben.