Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/bilincs-11.inbox800x450.jpg)
Azt írták, a férfit a bíróság korábban első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és mivel a tárgyaláson nem jelent meg, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi elrejtőzött a hatóság elől, és állítólagos ausztriai haláláról kiállított hamis osztrák anyakönyvi kivonatot nyújtott be a magyar hatósághoz. Mindezt azért, hogy a közhiteles anyakönyvi nyilvántartásban létrejöjjön a valótlan bejegyzés, ami alapján a bíróság az ellene kiadott elfogatóparancsot visszavonja, és így végleg megszabaduljon attól - tájékoztatott a rendőrség.
Ismertették azt is, hogy a bíróság a benyújtott iratok alapján hamis tanúzás elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte, az ügyészség pedig elrendelte a férfi ellen a büntetőeljárást - tudósít az MTI.
Hozzátették, a nyomozók kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi valójában nem halt meg, sőt nem is bujkál: némi elővigyázatosságtól eltekintve úgy él és dolgozik, mint bárki más.
A Szabolcs vármegyei nyomozók a Pest vármegyei kollégáik közreműködésével a 47 éves férfit kihallgatták és őrizetbe vették.
Korábban arról is írtunk, hogy egy ismert irónő is megrendezte a saját halálát. Susan Meachen lánya még 2020 szeptemberében közölte a tragikus hírt, hogy édesanyja meghalt. A rajongók mindvégig azt hitték, hogy az írónő halott, ám több mint egy év múlva kiderült, hogy él és virul. Meachen azzal magyarázta a tettét, hogy családi problémák miatt döntött úgy, hogy visszavonul az online térből.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.