61 éves korában meghalt Fabulya György, a békéscsabai labdarúgás egykori legendás alakja. Fabulya 218 NB I-es mérkőzést játszott a viharsarki város csapatában - írja az Origo.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyertya-1024x682-31.inbox800x450.jpg)
A lap az írja, korábban kétszer is a halálhírét keltették a legendás focistának, azonban ezek téves híresztelések voltak. Most azonban tényleg elment az egykori hátvéd, aki hajléktalanként élt.
2019-ben a Békéscsaba-MTK mérkőzés után köszöntötték annak a csapatnak a tagjait, akik 25 évvel korábban, 1994-ben bronzérmet nyertek a labdarúgó NB I-ben. Az egykori hátvéd is ennek a csapatnak a tagja volt, azonban nem jelent meg az ünnepségen. A portál felidézte, már akkor is azt lehetett hallani, hogy Fabulya borzalmas körülmények között, hajléktalanként él, és még az egykori edzőjétől, Pásztor Józseftől sem fogadott el segítséget. "Nem tudunk mit tenni Gyurival, hiába próbáltunk a hóna alá nyúlni, minden segítséget elutasított” – mondta akkor Pásztor József.
Az egykori csapattársai évekkel ezelőtt elárulták, hogy Gyuri élete kicsit félresiklott, és mindent megpróbáltak megtenni, hogy segítsenek rajta, de hiába. "Kapott egy állásajánlatot, elmehetett volna 160 ezerért dolgozni, még munkaruhát is adtunk volna neki, de nem jött el. Nem jelentkezett. Azt mondta, hogy jól van ez így. Hagyjuk őt békén. Nem tudunk mit tenni. Rosszul nősült, rossz lett az élete. Minden rossz már neki. Azt hiszem, hagyni kell őt békében" - mondták róla.
Fabulya legnagyobb meccse a csabai csapatban az MNK-döntő volt, amelyet Szolnokon 1988. június 13-án játszott egymással a Budapesti Honvéd és a Békéscsaba. A telt ház előtt megrendezett találkozón a Csank János vezette csabaiak 3-2-re győzték le az esélyesebb Honvédot. Ennek a csabai együttesnek volt a csapatkapitánya Fabulya. A Békéscsaba a győzelemmel jogot szerzett arra, hogy a Kupagyőztesek Európa Kupájában szerepeljen. A selejtezőben még sikerült a továbbjutás, ám a főtábla első fordulójában a török Sakaryaspor ellen kiestek.
1990-ben Fabulya a német Cottbus játékosa lett, azonban onnan a hírek szerint kirúgták. A focista Kléber László menedzser segítségével ekkor került Malajziába a Pahang együtteséhez, majd később újra a Békéscsaba játékosa lett. Az 1993-94-es idényben pedig tagja volt a már említett bronzérmes NB I-es csapatnak. 1994 nyarán Békéscsaba finn testvérvárosának csapatába, a Mikkelibe szerződött a hátvéd, azonban onnan hazatérve már nem tudott NB I-es szerződéshez jutni, akkor az NB II-es Tiszakécskéhez igazolt. Utolsó csapata pedig a Békési FC volt. Fabulya 1995-ben fejezte be az aktív labdarúgást.
Ezután több helyen munkát vállalt, de sehol nem tudott megragadni. Élete aztán a családi drámák után borzalmas fordulatot vett, elveszítette a saját lakását és az utcára került.
Egyes hírek szerint Fabulya az utcán aludt, de volt olyan is, aki egy elhagyott, romos garázsban látta őt. Ott aludt, ott élt. Akik ismerték őt, azt mondják, megváltásként jött számára a halál. A magyar labdarúgás és Békéscsaba városa együtt gyászolja az egykori kiváló hátvédet - írja a lap.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.