Gyurcsány Ferenc nem távozik, nekiment a Magyar Péter-féle "ellenzéki egypártrendszernek"
Korábban már írtunk róla, hogy Gyurcsány Ferenc ma délután rendkívüli bejelentést tesz az ATV és az Index közös podcastjában, a Rónai Egon vezette Konkrétanban.
Az eredmény csalódást keltő, azt gondoltuk, hogy az a politika, amit képviselünk több szavazót tud meghódítani, több szavazót tud meggyőzni - értékelte a választási eredményeket a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője, Dobrev Klára a pártszövetség budapesti eredményváró rendezvényén.
Gyurcsány Ferenc Bibó Istvánt idézte szerda délutáni, Facebookon sugárzott beszédében. Szerinte a Fidesz azt ígérte a kampányban, hogy megállítja a háborút és megvédi a békét. A baloldali ellenzék erős Európát és azt ígérte, hogy ha a Fidesz elveszíti az EP-választást, előrehozott választást kényszerít ki. A Tisza pedig Orbán és Gyurcsány bukását.
A Fidesz keveset, az ellenzék lényegesen többet veszített, a Tisza sok szavazót szerzett, elsősorban az ellenzéktől – mondta Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány szerint az ellenzéken belül három csoport van:
- akik szerint Gyurcsány Orbán leváltásának akadálya
- akik új szereplőt szeretnének, aki majd leváltja Orbánt
- és azok, akik támogatják a DK-t és vezetőit.
Követtem és követek el hibákat, vannak tévedéseim – ismerte el Gyurcsány Ferenc.
A DK nem fog félreállni és utat nyitni valaminek, amivel nem ért egyet - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az ellenzéki egység alapja nem az ellenzéki egypártrendszer, hanem az ellenzéki pártok együttműködése lesz.
A DK az egyetlen párt, amelynek érdemi támogatottsága van és baloldali. A másik három megmaradt párt (Fidesz, Tisza, Mi Hazánk) gyengébb Európát akaró jobboldali párt - értékelte a helyzetet Gyurcsány Ferenc.
Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett az Orbán-kormány: erre számíthatnak jövőre a tanárok és az óvónők A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.
- Kezdi összeszedni magát a forint: ennyibe kerül most egy euró Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Frissítették az előrejelzést: még akár havas esőre is számíthatunk Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé kissé hidegebb és szárazabb légtömegek érkeznek, emiatt helyenként felszakad a felhőzet.
- Bejelentést tett az Energiügyi Minisztérium: az elektromos autókról van szó A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)