Hirdetés

Dobrev Klára az EP-választásról: " az eredmény csalódást keltő"

Nap Híre portré Nap Híre

Az eredmény csalódást keltő, azt gondoltuk, hogy az a politika, amit képviselünk több szavazót tud meghódítani, több szavazót tud meggyőzni - értékelte a választási eredményeket a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője a pártszövetség budapesti eredményváró rendezvényén, hétfő hajnalban.

Dobrev Klára azt mondta, hogy az Európai Parlamentben a magyarok képviseletét négy párt látja majd el, köztük három jobboldali, amelyek "egy nagyon másfajta Európát képzelnek el, mint mi". Hozzátette: továbbra is abban hisznek, hogy egy erős Európa képes a magyaroknak a hétköznapokban jólétet biztosítani.

Hangsúlyozta, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban, vagy akár egy-két évben minél több embert szeretnének meggyőzni arról, hogy Magyarországon méltó tisztességes jólét csak egy erős Európa közepén lesz, mert amikor Európa meggyengül, abba Magyarország "belerokkan". Leszögezte, hogy az EP-ben továbbra is ezt az erős Európát fogják képviselni, ezt az erős Magyarországot fogják építeni, írja az MTI. 

Az eseményen Gyurcsány Ferenc a DK elnöke úgy fogalmazott, hogy ez a "hosszúra nyúlt nap illetve éjszaka" jelentősen átalakította a magyar politika térképét, Az, hogy ennek milyen mélyebb okai vannak és milyen következményei lesznek, arról sokat fognak beszélni a következő napokban és hetekben - közölte.

Az nagyjából világos, hogy a magyar politika szociáldemokrata, baloldali centruma mostantól szinte kizárólagosan a DK-MSZP-Párbeszéd szövetségnél van - jelentette ki a pártelnök. Hangsúlyozta, úgy gondolják, hogy Magyarországon szociáldemokrata politikával lehet jobb életet teremteni.

Az önkormányzati választásról Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a DK-nak több polgármestere és önkormányzati képviselője lesz.

Szavai szerint csalódásra ad okot, hogy kevesebb EP-képviselőjük lesz, mint amennyit szerettek volna de "az az európai gondolat, amit képviselünk, az nem változik".

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke leszögezte, hogy a "hazai baloldal volt, van és lesz, a hazai baloldalt megőriztük". Megjelent a színen egy jobboldali kihívó, de a baloldali értékek ettől nem csorbulnak, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a társadalmi különbségek csökkentése ma csak ennek a szövetségnek a politikája - érvelt.

 A politikusok kérdésekre nem válaszoltak.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés