Egy elhagyatott helyre vitték Miskolcon, ahol megharapták, majd egyikük megerőszakolta.
Vádat emelt a a Miskolci Járási Ügyészség két tizenöt éves fiatalkorú ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A fiatalok tavaly májusban egy villamoson szólították le a szintén tizenöt éves lányt, akit rávettek, hogy szálljon le velük. Elkísérték egy patakparti elhagyatott területre, ahol az egyikük „komoly szándék nélkül” arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik – írja a Telex.
Amikor a lány nemet mondott, akkor „arra szólították fel, hogy szexuális cselekményt végezzen számukra” – folytatódik a vádirat ismertetése. Miután ez ellen is tiltakozott, a patakon lévő híd korlátjához szorították, és előbb az egyik, majd a másik vádlott is beleharapott az arcába. Ezután egyikük lefogta a kezeit, míg a másik megerőszakolta, majd amikor megpróbált menekülni, „az egyik fiatalkorú férfi megrúgta és többször megütötte”.
Ezután a „a cselekmény hatása alatt lévő” lányt ott hagyták egy közeli villamosmegállóban, ahonnan ők elvillamosoztak. Nem sokkal később azonban visszatértek, „a sértettet egy másik parkos részre vitték, felszólították, hogy szexuális cselekményt végezzen számukra”. Miután a lány ellenállt, egyikük megütötte, majd otthagyták.
Az ügyészség közölte: az eddig büntetlen előéletű vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványoztak a vádemelésben.
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű tragédia történt a fővárosban tegnap este Egy motoros halt meg.
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.