A gyilkost elfogták a rendőrök.
Elfogtak egy 54 éves férfit, aki a gyanú szerint halálra késelt egy 18 éves fiatalembert szombaton Tiszanánán. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlés szerint
a két család között egy korábbi nézeteltérés miatt vita alakult ki. A vita elfajult, és egy 18 éves fiatal férfit késsel úgy megszúrtak, hogy a helyszínen belehalt sérülésébe. Két másik férfi is megsérült, őket kórházba szállították.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 54 éves férfit – aki elmenekült a helyszínről – két órán belül elfogták, és őrizetbe vették. A besenyőtelki illetőségű férfi ellen emberölés és életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt eljárást indítottak és kezdeményezték a letartóztatását - írják a police.hu oldalon.
Az ügyben a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság gyanúja miatt több ember ellen is eljárást indított.
Kapcsolódó cikkek
- Nekiment a háziorvosnak a magyar nyugdíjas, elképesztő, miért Először csak minősíthetetlen hangon beszélt, majd jött az erőszak.
- Nem hiszi el: rosszul alszik a négy fiatal lányt meggyilkoló százhalombattai rém Balogh Lajos úgy véli, az ember álmait biztosan a lelkiismeret irányítja.
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.