A kislány anyja úgy döntött, a gyermekét magára hagyja, hogy ő nyugodtan nyaralni mehessen.
Meghalt egy mindössze 16 hónapos kislány az egyesült államokbeli Clevelandben, miután az anyja 10 napra teljesen magára hagyta, amíg ő Puerto Ricóban nyaralt. A rendőrök Kristel Candelario ellen gyilkosság miatt indítottak eljárást, azt követően, hogy a gyermekre holtan találtak rá az otthonában több mint egy héttel azután, hogy egyedül hagyták.
A rendőrségi vizsgálat szerint a nő teljesen egyedül hagyta a gyereket a házban, senki sem vigyázott rá.
A szomszédok állítása szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a gyermek egyedül maradt otthon, ám hiába kérlelték többen is a nőt, hogy ne csináljon ilyet, nem hallgatott senkire - írja a Telex.
A gyilkossággal vádolt nő egyébként két kislányával élt a házban, ám az idősebb nem volt otthon, mert ő a nagyszüleivel ment nyaralni.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.