Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A két kidobó vonatbalesetnek próbálta beállítani a gyilkosságot, amit elkövettek.
A tájékoztatás szerint a két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be, majd nem sokkal később szóváltásba keveredett az egyik kidobóval. A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból; ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Ezután úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, és elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd.
A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, így a férfi a helyszínen életét vesztette.
A főügyészség a két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - írja az MTI.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) 2022. december elsején tudatta a police.hu-n, hogy a korábban vonatbaleset hitt ügyben gyilkosságra vonatkozó információk kerültek elő egy orgazdaság miatt folytatott nyomozás során. Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte. A rendőrség akkor közölte: a 47 éves N. Tamást kecskeméti otthona közelében, a 49 éves V. Lajost pedig nagyvenyimi munkahelye előtt fogták el.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.