Lila akác terméséből evett hat óvodás szerdán a pilisborosjenői óvodában, még a mentőket is riasztották a dolgozók.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/mentok-1-5.inbox800x450.jpg)
Az RTL beszámolója szerint a gyerekek rosszul lettek és hánytak, miután a lila akác terméséből ettek. Az óvónők kihívták a mentőket, akik három gyereket vizsgáltak meg, közülük két óvodást kórházba szállítottak. Másnapra szerencsére mindhárman jobban lettek. A polgármester fegyelmi vizsgálatot kezdeményez annak feltárására, hogyan kerülhetett mérgező növény az óvodába.
A lila akác az óvoda kerítésénél nőtt, s bár a növény nem szerepel a Nemzeti Népegészségügyi Központ mérgező növényekre figyelmeztető listáján, azonban az interneten fellelhető információk alapján mérgező lehet, ahogy azt a portál által megkérdezett szakértő is állítja - szemlézte a Telex. Az óvodavezető azt mondta, másnap eltávolították a növényről a termést.
Február végén is mentők érkeztek a pilisborosjenői óvodához, miután porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe a Mesevölgy Óvodában. Több kisgyerek is rosszul lett, nem sokkal a reggeli után a hasukat fájlalták, egyikük pedig olyan erősen hányt, hogy a dolgozók riasztották a mentőket. Az önkormányzat szerint az akkori történtekben közrejátszott az óvoda három csoportszobával való bővítése, a főzőkonyha modernizálása, ami miatt konyha nem minden épületben működik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.