Elhunyt 94 éves korában Lusztig Éva (Hava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a magyar zsidók egyik legfontosabb gyűjteményének a társalapítója - közölte kedden a családja.
Lusztig Éva 1987-ben határozta el nyolc éve elhunyt férjével, Lusztig Józseffel együtt, hogy létrehozzák a magyarajkú, magyar kultúrájú zsidóság emlékmúzeumát az észak-izraeli Cfát városban.
Felhívásukra a világ számos pontjáról gazdag tárgyi és levéltári anyagot kaptak, amelynek a bemutatására a cfáti városháza melletti épületben 1990-ben megnyitották az emlékmúzeumot. Ez azután látogatók ezreit vonzotta évente, és fontos helye lett a világ legkülönbözőbb pontjain élő magyar zsidóknak - írja az MTI.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyaszgyertya-5.inbox800x450.jpeg)
Lusztig Éva 1930-ban született Budapesten egy orvosházaspár gyermekeként. Gimnazista volt, amikor a nyilas uralom idején, 1944 novemberében szüleit elhurcolták, és soha többé nem látta őket. Őt öccsével együtt a budapesti gettóba vitték, ahol embertelen körülmények között éltek a főváros felszabadulásáig.
A háború után csatlakozott a Dror-Habonim nevű cionista ifjúsági mozgalomhoz, amelyben megismerkedett leendő férjével, a mozgalom oktatójával. Olaszországon keresztül kivándoroltak Izraelbe, ahová az ország megalapításának napján, 1948. május 14-én érkeztek meg.
Először részt vettek a Beit Haemek nevű kibuc megalapításában, majd Cfáton telepedtek le, ahol mindketten pedagógusként dolgoztak nyugdíjba vonulásukig. Nyugdíjasként a magyar zsidóság emlékét ápoló múzeum létrehozásáért, majd fejlesztéséért és működésért tevékenykedtek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.