Rejtélyes gyilkosság miatt nyomoznak a budapesti rendőrök: mint ismert, kegyetlenül megölték M. Györgyöt, akit a zenei világ több ismert előadója is gyászol. A férfi unokatestvére Nagy Melanie, G. w. M egykori felesége.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/m-gyorgy-gyilkossag-rendorok.inbox800x450.jpg)
Mint azt a naphire.hu is megírta, brutálisan meggyilkolták azt a budapesti férfit, akinek az eltűnését még csütörtökön jelentették be a rendőrségen. M. György holttestét pénteken találták meg a főváros környékén lévő ház melléképületében. A rendőrök elfogtak egy 30 éves budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő ölhette meg M. Györgyöt. A férfit kihallgatták, és bár nem élt a gyanúsítás ellen panasszal, de vallomást sem tett. A kihallgatás végén a férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - áll a közleményben.
A Blikk a szörnyű gyilkosság ügyében kereste Nagy Melanie-t is, aki érthető módon teljesen összeomlott. "Teljesen összetörtem, nem is tudok mit mondani és nem is szeretnék – mondta elcsigázott hangon, majd bontotta a vonalat."
Az áldozat egyik névtelenséget kérő ismerőse a lapnak elmondta, szerinte egyértelmű, hogy Gyurit a pénzéért ölték meg és rablógyilkosság áldozata lett. " Felfoghatatlan, hogy a mai világban ennyit ér egy ember élete, és valaki inkább azt a terhet választja, hogy kiolt egy életet, csak hogy a pénzt elvehesse. Én úgy tudom, Gyuri ismerte azt a férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak, de hogy mennyire volt ez igazán szoros kapcsolat, az más kérdés" - tette hozzá az ismerős.
A portál azt is megtudta, hogy a gyilkosság helyszínén egy idős férfi és a felesége lakik. "Sokáig helyszíneltek a rendőrök, még mindig itt voltak, amikor visszatértem a kutyámmal a sétáról, és mindig jó nagy kört teszünk. Egy holttestet találtak odabent, ennyit tudok. Egy idős házaspár lakik ott, csendesek, nem nagyon van náluk mozgás – mondta az egyik szemközti szomszéd.
Egy másik környékbeli azt mondta: az is lehetséges, hogy a házban végzett a gyilkos az áldozattal, s itthon sem voltak akkor az idős emberek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.