Az előkészítés már folyamatban van.
Ahogy korábban a Naphire.hu is beszámolt róla, hatalmas botrány alakult ki a Booking.com körül, ugyanis az oldalt használó magyar szállásadók zsebébe egy hiba miatt nem érkezett fizetés. A cég később azt közölte, hogy a kifizetések feldolgozása megtörtént, így a partnerek hamarosan megkaphatják a pénzt. A Fidesz korábban már felszólította a céget, hogy rendezzék a magyar szállásadók kifieztését.
A párt összehívta az Országgyűlés turisztikai albizottságát, most pedig azt közölték, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - írja az MTI.
Szatmáry Kristóf fideszes politikus szerint nem igaz, hogy a szolgáltató kiegyenlítette volna minden tartozását a magyar szálláshelyszolgáltatók felé. Azt vizsgálják az albizottságban, hogy milyen lépések kellenek ahhoz, hogy többet ne fordulhasson elő ilyen, vagyis az, hogy egy nagy multi több milliárdos tartozást halmozzon fel erőfölényével visszaélve.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke arról tájékoztatott, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat előkészítése folyamatban van, ez még ebben a hónapban elindulhat. A vizsgálat ideje legfeljebb 30 nap, amely meghosszabbítható. A vizsgálat eredményében konkrét javaslatok lesznek - mondta.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon szomorú hírt kaptunk Október 1-jén meghalt Rózsa Huba teológus, pap, Széchenyi-díjas egyetemi tanár. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa 84 éves volt.
- Csak egy jó erős kávé segíthet a forinton Vegyesen mozgott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
- 7 napos időjárás-előrejelzés: már látni, mikor ér ide a hidegfront Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő, de szerdán kapunk egy kicsit a hidegfrontból.
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.