A Miniszterelnökséget vezető miniszter bízik abban, hogy a következő másfél-két évben gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben, Gulyás Gergely erről a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi tanévindító és épületbemutató ünnepségén beszélt pénteken.

A politikus az esemény részeként rendezett beszélgetésen azt mondta: jó lenne, ha a tanárok munkájuk fontosságának megfelelő bért kapnának. "Szerintem ehhez közelebb vagyunk, mint bárki gondolná, akár már hónapokon belül meglehet az áttörés, amely jelentős béremeléshez vezet" - tette hozzá.
Hangsúlyozta: soha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben, 62 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, és sok óvodát is felújítottak.
A jövő Magyarországa címmel tartott beszélgetés másik résztvevője, Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról kérdezte a minisztert, hogyan értékeli az egyetemek modellváltását. Gulyás Gergely kifejtette: a modellváltás óta eltelt három év nem elég a folyamat értékeléséhez. Azt mondta, az európai és globális versenyben való helytálláshoz arra van szükség, hogy az egyetemeknek ne kelljen az állami keretek között működniük. Az a hasznos, ha a fenntartás nem egy kevésbé mozdítható, a hallgatói igényekhez kevésbé alakítható egységes, állami irányítás alatt áll, hanem elismert szakemberek irányíthatják az egyetemeket - fogalmazott.
A kuratóriumokban vitathatatlanul tekintélyes szakemberek ülnek, azt várjuk tőlük, hogy érvényesítsék tapasztalatukat, tudásukat. Két év alatt megduplázódott az egyetemek finanszírozása - fűzte hozzá.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan fordulat Orbán Viktor életében A miniszterelnök péntek estéjét ebben a budapesti épületben töltötte.
- Mégis mi történik a Balatonnál? Ilyet még nem láttak a magyar tengernél.
- Az utolsó órákban vagyunk, jön a végítélet Hamarosan végleg búcsút inthetünk a nyári időnek.
- Bánhatja, ha nem vett reggel eurót, gyengülésnek indult a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.