Ön sem fogja elhinni, mit lép Gödöllő polgármestere, miután meglátta a fideszes lejárató plakátokat
Éppen Gémesi György háza elé helyezték el az őt lejárató plakátot, egy Facebook-bejegyzésben reagált, nem is akárhogy.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gemesi-godollo-plakat.inbox800x450.jpg)
„Amint látják pünkösdi ajándékként külön kaptam a házunk elé is az engem lejárató fideszes plakátokból. /Alá is van írva, hogy Fidesz/. Sőt, akik rakták az éjszaka leple alatt, még egy másikat is raktak ki az utcánkba, hogy az “üzenet” biztosan átmenjen. Semmi gond, joguk van hozzá. Most az “üzenet” sem olyan durva, mint öt éve, aminek Vécseyhez bizonyítottan közel álló tettesét a bíróság elítélte. Nekem a plakáton olvasható mondat, hogy “a Nap is lenyugszik egyszer” kifejezetten tetszik. Ha rám gondoltak, akkor igazán megtisztelő, hogy a Naphoz hasonlítanak, és mint tudjuk, “a lenyugvó Napnak is van ereje” – kezdte a bejegyzésében Gödöllő polgármestere, majd így folytatta:
De sajnálattal tájékoztatom a választásokra civil szervezet mögé bújt gödöllői fideszes ellenfeleimet, hogy nem készülök nyugovóra térni. Kiváló kondícióban vagyok, most értem haza egy 80 kilométeres bringaedzésről. Üzenem azt is, hogy nem kell sötétben plakátozniuk a házam előtt, jöjjenek fényes nappal és nyugodtan kopogjanak be, kapnak kávét, sütit, sőt egy jó rozé fröccsöt is, ha nem vezetnek. Én bringa után mindig /mint most is/ azt iszom, ajánlom mindenkinek, nagyon jól oltja a szomjat. Végül pedig ajánlok egy korrekt versenyt /nem olyan, amibe most a választásokon beleevezték magukat/. A most önkormányzati választáson induló csapat minden tagját, konkrétan a GDL alatt indulókat, bármelyiket, kihívom egy bringaversenyre. Nem kell 80 kilométer, elég az 50. Gödöllő-Valkó-Vácszenlászló-Zsámbok-Isaszeg-Gödöllő. Bármilyen bringával jöhetnek, kivéve E-bike
– magyarázta a politikus.
Gémesi György hozzátette, hogy az, aki megelőzi, a párjával együtt vendége egy vacsorára, és még az éttermet is kiválaszthatja. Kiemelte, hogy a jelentkezőket várja, de ha veszítenek, akkor leveszik az őt mocskoló plakátokat. A politikus szerint ez egy fair ajánlat - írja a Blikk.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.