Véget ért az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata az úgynevezett “Gálvölgyi-ügyben” - tudta meg a Naphire.hu. Információnk szerint elmarasztalás is történt, ugyanakkor minden mentésirányítóra több napos képzés vár még a nyáron.
Újabb fejlemények az úgynevezett Gálvölgyi-ügyben. Mint ahogyan azt a Naphire.hu is megírta, a színész május elején az otthonában lett rosszul, de hiába hívtak mentőt a rokonai, az nem érkezett meg. Így a két lánya autóval vitte kórházba. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult amit bűncselekmény hiányában szüntettek meg, az ügyészség azonban újra elrendelte azt. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) pedig belső vizsgálatot indított. A Naphire.hu most ennek az eredményéről érdeklődött a mentősöknél: többek között tudni szerettük volna, lezárult-e a vizsgálat és milyen eredménnyel, lett-e esetleg bármilyen személyi, vagy szervezeti következménye. Néhány perccel ezelőtt, minden kérdésünkre választ kaptunk, az OMSZ levelét teljes terjedelmében, változtatások nélkül közöljük.

“Az Országos Mentőszolgálat minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott a mentőkhöz 2023. május 10-én délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. A vizsgálat során sor került a telefonbeszélgetések hanganyagainak elemzésére, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatok, szabad mentőkapacitás ellenőrzésére és az érintett mentődolgozók meghallgatására is.
Az intézkedések szakmai értékelése szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába („P1 riasztás”) sorolta. Ennek következtében a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldésére nem került sor. Egy másik mentésirányító az ismételt hívások kezelésekor kommunikációs hibát vétett. A felelősség megállapítása elmarasztalást vont maga után.
A nehézlégzés (még ha már egy napja fennáll is) olyan riasztó tünet, amely magában hordozhatja az életveszély lehetőségét és azt a hozzátartozó visszahívása során feltett, tájékozódó kérdésekkel sem lehetett kizárni. Közvetlen életveszély ugyan az elhangzott tünetek alapján nem volt egyértelműen megállapítható, de szakmai protokollunk alapján kétséges esetben a betegbiztonság érdekében mindig a súlyosabb lehetőséget kell irányadónak tekinteni.
A mentésirányítók munkájának szakmai támogatását az Országos Mentőszolgálat tovább erősíti, a nyár folyamán összes mentésirányító csoportunk dolgozói számára kétnapos, intenzív továbbképzést tartunk, amely egyebek mellett jogi, kommunikációs, pszichológiai, és mentés-szakmai elemeket, valamint gyakorlatokat is tartalmaz.

"Az Országos Mentőszolgálat mentőegységei évente több mint 1,2 millió esetet látnak el Magyarországon. A mentésirányítók szigorú szakmai szabályok és eljárásrendek alapján, korszerű informatikai háttérrel végzik feladatukat. Munkájuk során egyetlen hiba is súlyos következményekkel járhat, szakmai támogatásukat folyamatosan erősítjük, fejlesztjük”
- írta a Naphire.hu-nak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Figyelem, az Ön OTP-fiókját is feltörhették A bank megerősítette, hogy az adattolvajok robotizált módon próbálkoztak, és pár ezer esetben sikerrel is jártak.
- Szánalmas hisztériát rendezett a bíróságon az újbudai késelő Kioktatta a bírónőt az újbudai rendőrgyilkos, ezért azonnal berekesztették, majd elnapolták a tárgyalást.
- Brutális késelés Európában, 9 hónapos várandós nő az áldozat A brutális eset megrázta az egész országot.
- Nem aprózta el, macsetével támadt egy férfi Borsodban Az elkövető az élettársát ért sérelmet akarta megtorolni, ezért macsétével támadt egy másik férfira, aki viszont késsel próbálta őt megszúrni.