Még az autójából is kirepült a Kossuth-díjas színész.
Gálvölgyi János nemrég Geszti Péter Adom a napom című műsorának a vendége volt, ahol felelevenített egy megrázó történetet is. A Kossuth-díjas színművész elárulta, hogy éppen az Operettszínház irányába tartott az autójával, amikor súlyos balesetet szenvedett - írja a Femcafé.

Harmadikként álltam a lámpánál és mentem volna hazafelé. Amikor kifordultam a zöld lámpánál, tiszta erőből belém jött egy nő, akivel egy kisbaba is volt
- idézte fel a történteket a 75 éves színész. Hozzátette, feltehetőleg a telefonját használta éppen, amitől ő maga megőrül. "Totálkáros lett a kocsim" - panaszolta a művész és hozzátette azt is, hogy kirepült az autóból, majd amikor magához tért, nagy nehezen visszagyalogolt és a nő azt mondta, hogy "maga jött ki a piros lámpánál, ekkor kihívtuk a rendőrséget".
Mint mondta, egy nő, aki elhajtott mellette az autójával végül megállt, hogy segítsen neki, a vétkes sofőr viszont nem ismerte el, hogy hibázott.
Kapcsolódó cikkek
- Madonna drámai vallomása: Megjárta a poklok poklát a betegsége miatt Nagyon megterheli a rémisztő betegsége után a szervezetét a jelenlegi koncertturnéja.
- Itt a fordulat: Dobos Evelint kiengedték a kórházból, ma este összecsap Berki Mazsival A Sztárbox női döntőse a héten került kórházba, miután elkapott egy fertőzést. Kétséges volt, hogy vállalja-e a döntőt, ám úgy tűnik, ma este összecsap Berki Mazsival.
- Orbán Viktort onnan védték meg, ahonnan még ő maga sem várta Az egyén nem okolhatja a kormányt, a szüleit, a neveltetését, mert már bármilyen tudományhoz, világnézethez hozzá lehet férni. Ezt mondja Pásztor Anna.
- Megállt a kés a levegőben: korábbi kijelentése miatt kérte számon Bochkor Gábor Németh Kristófot: a színész válaszát nem hiszed el! Néhány hete épp az ATV #Bochkor című műsorban tett ígéretet Németh Kristóf, de máris megszegni látszik azt. A színész nem számított a számonkérésre: a reakciója pusztító.