Hirdetés

Gajdos Tamás visszatér a TV2-re, a Szerencsekerékbe

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Akasztják a hóhért: több mint két évtized után tért vissza a TV2 Szerencsekerék stúdiójába, ahol felemás érzésekkel lett gazdagabb az ATV műsorvezetője.

Harminc éve indult a TV2 Szerencsekerék című műsora – akkor még az egyetlen magyar országos televízióban, a köztévén –, melyet 2000-ig Gajdos Tamás is vezetett. Az ATV Híradó és Start műsorvezetője szombaton ismét felbukkan a csatorna jubileumi műsorában, ám ezúttal már nem műsorvezetőként, hanem játékosként tér vissza. 

Gajdos Tamás a Naphire.hu-nak nem titkolta: felemás érzésekkel érkezett és távozott a stúdióból. “Érdekes érzés volt. Annál is inkább, mert az első körben ez nem nagyon tetszett. És mondtam is: a Kasza Tibi nem annyira szimpatikus, egy kicsit túl lett a dolog gondolva, meg fújva ez az egész” - kezdte lapunknak Gajdos, majd így, napokkal a felvétel után hozzátette: így, belülről látva már más. 

“Nem volt nagy sikerélményem ezzel kapcsolatban - tehát ez nem lehet ok, hogy megváltozzon a véleményem. De tény, hogy átlátva a műsor belső szerkezetét, hogy mi, miért és hogy van, egy csomó újítást vittek bele a játékba. Mi anno 30-40 percet játszottunk, ez meg két óra is lehetett”.

A játék extra showelemekkel bővült. “Eleinte ez nekem nagyon nem tetszett. De: most - és az idő is nyilván sarkította - most úgy érzem, hogy jó lett, szórakoztató lett, de teljesen más. Nem az, ami volt” - folytatta Gajdos Tamás a Naphire.hu-nak, majd elárulta: olyan tapasztalatokkal lett gazdagabb, amilyenekkel nem igen találkozott még a pályája során. 

“Nagyon más ott állni és játszani, mint kívülről nézni. És akkor nagyon okosnak érzi magát az ember. Műsorvezetőként meg pláne, mert tudja a megfejtést. De egy civilnek, vagy nem civilnek, mint amilyenek mi vagyunk, ott azzal a téttel, hogy milyen komoly nyerési esély van és ott látod a feladványt, … más. Olyan, mint verset mondani az iskolában, vagy egymillió ember előtt - nem mindegy” 

- tette hozzá az ATV műsorvezetője, aki azt nem árulta el, végül sikerült-e nyernie, s ha igen, mennyit.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés