Hirdetés

Franciaország is bekeményít: szigorítanának a bevándorlási szabályokon egy durva gyilkosság után

Virág Sára portré Virág Sára

Franciaország új jobboldali belügyminisztere szerint komoly következményei lesznek annak, hogy Svájcban letartóztattak egy marokkói férfit, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolt egy 19 éves egyetemistát, a holttestét pedig az erdőben hagyta. 

Egy, az ügyet közelebbről ismerő forrás szerint az állítólagos támadó egy 22 éves, marokkói állampolgárságú férfi volt. Az ügyészek szerint a gyanúsítottat korábban nemi erőszakért ítélték el, és arra is felszólították, hogy hagyja el Franciaországot. A hatóságok által fülöp-szigetekiként emlegetett diák meggyilkolása várhatóan tovább fogja nővelni a feszültséget Franciaországban, miközben az új jobboldali kormány így is a bevándorlás elleni fellépést tervezgeti – írja a Guardian

"Ez egy gyalázatos bűncselekmény" – fogalmazott Bruno Retailleau belügyminiszter, aki ezzel párhuzamosan ígéretet tett a közrend megerősítésére, a bevándorlási jogszabályok szigorítására és az elítélt bevándorlók kitoloncolására is. "Rajtunk, állami vezetőkön múlik, hogy a kezünkbe vegyük az irányítást és megvédjük a franciákat" – tette hozzá. 

A diák holttestét szombaton fedezték fel a nyugat-párizsi Bois de Boulogne parkban, nem messze az Université Paris-Dauphine-tól. Kedden aztán letartóztattak egy marokkói állampolgárt Svájcban, akit egy Párizsban elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaként azonosítottak – közölte az AFP francia hírügynökséggel a svájci igazságügyi minisztérium szóvivője. Ezután elrendelték a férfi kiadatását Franciaországnak. A diákot pénteken látták utoljára az egyetemen, a férfit pedig többen is egy csákánnyal a kezében látták. 

Az ügyészek szerint a férfit 2021-ben ítélték el egy 2019-ben, még kiskorúként elkövetett nemi erőszak miatt. Júniusban szabadult a büntetésének a letöltése után. Szeptember elején szabadult a fogdából azzal a feltétellel, hogy rendszeresen jelentkezik a hatóságoknál. Közvetlenül a diák meggyilkolása előtt azonban körözési listára helyezték, mert nem teljesítette ezt a feltételt. A diák meggyilkolása komoly felháborodást váltott ki az országban, mind jobb, mind pedig bal oldalon megoldásokat követelnek. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés