Brutális fordulat a BL-meccsen: percekre volt a döntőtől a Bayern, de a Real Madrid megfordította a meccset
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/real-madrid-bl-bayern-gyozelem-unneples.inbox800x450.jpg)
Az első félidőben mindkét együttes támadó felfogásban futballozott, ennek megfelelően a hazaiak és a vendégek előtt is adódott komoly gólszerzési lehetőség. A Bayern kapujában Neuer védett nagyot egy madridi ziccernél, míg a másik oldalon Gnabry passza volt pontatlan Kane irányába, ezért nem került előnybe a német csapat. A hivatalos statisztikai adatok szerint labdabirtoklásban és kapura lövési kísérletek számában a Real volt fölényben, de mindkét gárda két alkalommal talált csak kaput.
Fordulás után megélénkülni látszott a mérkőzés, Vinícius a második félidő elején többször is jól húzott el a bal oldalon, de előbb a bajor védelem blokkolta a beadását, majd Rodrygo tévesztett célt öt méterről. Neuer nem sokat "pihenhetett", percekkel később ugyanis egy szabadrúgást kellett hárítania, majd a bal oldalról ezúttal a védők közé betörő Vinícius életerős lövését tornászta a kapu fölé. A Bayern aztán egy gyors ellenakció végén megszerezte a vezetést, ennek következtében feszültté váltak a madridiak, akiknek néhány perccel később esett gólját videóbírózás után érvénytelenítette a játékvezető: a találat előtt Nacho két kézzel, a nyakánál fogva lökte arréb Kimmichet a bajorok kapuja előtt.
Már-már úgy tűnt, hogy a müncheniek bravúros diadalt aratnak Madridban és döntőbe jutnak, a Real azonban a csereként beállt Joselu duplájával négy perc alatt fordított, igaz, a hazaiak második gólját a videóbíró les miatt vizsgálta, de a találat végül érvényben maradt. Joselu az elődöntőket és a döntőket figyelembe véve mindössze a negyedik olyan játékos a BL történetében, aki csereként beállva duplázott.
A Bayern München 2012 után zár ismét úgy egy idényt, hogy nem nyer trófeát, 14 évvel ezelőtt Jupp Heynckes irányításával a német bajnokságban, a Német Kupában és a BL-ben is másodikként végzett - írja az MTI.
A története 18. európai kupadöntőjére készülő, ezzel rekorder Real a trófeáért a Borussia Dortmunddal küzd majd meg. A döntőt június 1-jén rendezik a londoni Wembley Stadionban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.