Hirdetés

Elég volt a hisztiből, tönkreteszik a focit a nyafogó, hazudozó futballcipős színészek

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

A háromszoros aranylabdás csatár besokallt, levelet írt a FIFA elnökének.

Marco van Basten, a hollandok egykori világklasszis, háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok csatára, később szövetségi kapitánya azt kérdezte Gianni Infantinotól, hogy mikor intézkedik, hogy végre "tényleg vonzó legyen a futball" - írja a Rangado.hu

"2017-ben azért jöttem a nemzetközi szövetséghez, mert megkért, hogy segítsek jobbá, izgalmasabbá és igazságosabbá tenni a futballt. De mindössze két év után már eleget láttam: a FIFA alig fogadott el fejlesztési javaslatokat. Most, öt évvel később a labdarúgás még rosszabb állapotban van, pontosan ezért kongatom a vészharangot" 

– áll a levélben.

Van Basten úgy fogalmaz, a játékot jelen pillanatban 

agresszív, futballcipős színészek uralják, akik elrontják mindenki szórakozását.

Szerinte ez pedig szabálymódosításért kiált.

"A földön fekszenek, nyögnek, mintha súlyosan megsérültek volna, ugyanakkor nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy minden játékvezetői döntés ellen hevesen tiltakozzanak"

– sorolta.

Van Basten a tiszta játékidő bevezetése mellett érvel, de szeretné azt is elérni, hogy a játékosok nagyobb tiszteletet mutassanak a játékvezetők iránt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés