Sokkoló fordulat: csak a Fidesz, a DK és a Mi Hazánk tudott mindenhol megyei listát állítani
Kedd délután 4 óráig lehetett benyújtani a fővárosi és a megyei listákat az önkormányzati választásokra, a valasztas.hu adataiból pedig az derült ki, hogy a megyei listákhoz szükséges aláírások gyűjtése több ellenzéki pártnak is komoly problémát okozott - írja a 444.hu, hozzátéve: minden megyében csak a Fidesz, a DK és a Mi Hazánk gyűjtötte össze a szükséges számú aláírást.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/valasztas.inbox800x450.jpg)
Mint írják, a Momentumnak két megyében nem lesz önálló listája, Somogyban közös listájuk lesz egy szervezettel, de nem árulták el, hogy kivel, Szabolcsban közös sem lesz. Az MSZP-nek a 19-ből 14 megyében lesz listája, ötben nem tudták összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Az LMP-re mindössze 6 7 megyében lehet szavazni. A Jobbikra csak 4-ben. Jakab Péter pártja két megyében tudott listát állítani, Hajdú-Biharban és Nógrádban. A Kutyapárt Fejérben járt sikerrel, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Néppárt Békésben. A Párbeszédnek és Gattyán György Megoldás Mozgalmának egyáltalán nincs megyei listája. Végül nem állít sehol megyei listát a Tisza Párt sem, csak a fővárosban lesz listájuk.
A gondot az okozta, hogy a megyei listákra a kisebb településeken lehetett aláírásokat gyűjteni, megyei jogú városok lakói nem szavazhatnak a megyei közgyűlések tagjaira. A szabály úgy szól, hogy megyei listát az a jelölőszervezet állíthat, amely az adott megye településein lakóhellyel rendelkező választópolgárok (kivéve a megyei jogú városban lakóhellyel rendelkező választók) fél százalékának ajánlását összegyűjtötte. Azok a jelölőszervezetek, amelyek a megyei választókerületben lévő települések választópolgárai egy százalékának, de legalább 2000 választónak a közös ajánlását összegyűjtötték, közös megyei listát állíthatnak.
Fővárosi listája 10 szervezetnek lett (minimum három polgármestert kellett ehhez jelölni), ezek közül nem mindegyik nyilvántartásba vétele jogerős:
- Fidesz
- Párbeszéd–DK–MSZP
- Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP
- Mi Hazánk
- Tisza Párt
- Momentum
- Kutyapárt
- Munkáspárt
- Szolidaritás–Lokálpatrióták7–Helló Pesterzsébetiek
- Nép Pártján
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.