Az éjszakai vihar országszerte komoly károkat okozot, többek között a budapesti repülőtéren.
A Telex arról számolt be, hogy a repülőtér forgalmát éjjel 1:45 és 6 óra között teljesen fel kellett függeszteni, ugyanis a szélsőséges időjárás miatt nem lett volna biztonságos a repülőgépek fel- és leszállása. A lap kiemelte, hogy a rendkívüli intézkedés miatt
a Wizz Air Lisszabonból és Korfuról, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járatát Debrecenbe, Bécsbe és Belgrádba irányították át.

Hozzátették, hogy a kora reggeli órákban induló repülőgépek többsége jelentős késésekkel indult el Budapestről, sőt jelenleg is egyes Ryanair-járatok esetében több órás késések várhatók, ugyanis a fapados légitársaság két, éjszaka Ferihegyen parkoló gépe is megsérült.
A repülőtér reggel 6 óra óta biztonságosan üzemel, ám jelenleg csak az egyes futópálya használható, mert a kettes pályáról a vihar által ráhordott szennyeződéseket sarat takarítják és javításra szorulnak a jelzőfények is, ezért ez a futópálya várhatóan déltől üzemel majd ismét.
A terminálépületek több helyen beáztak, ezeket szintén folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai, de a munkálatok nem akadályozzák a forgalmat. A Budapest Airport a bud.hu oldalon ad friss tájékoztatást a repülétéri helyzetről.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas híreket kaptunk a forintról, ennek senki nem fog örülni Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Kaposvár környékét már ellepte a hó - mutatjuk, hol csap le a tél Magyarországra A nyugati országrészben hajnal óta folyamatosan havazik.
- Útnak indulna? Előtte olvassa el a Magyar Közút közleményét Folyamatosan végzi a hóeltakarítást és az utak síkosságmentesítését a nyugati országrészben a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a téli útviszonyok, az ország többi részére is átterjedő havazás miatt szerdán fokozott óvatosságot kért az autósoktól.
- Most érkezett: Halálos lakástűz pusztított Bonyhádon Meghalt egy ember egy kigyulladt házban a Tolna vármegyei Bonyhádon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szerda délután az MTI-vel.