A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak, de a férfi a helyszínen meghalt – írja a Police.hu.
A Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöngött, és betört egy kirakatot is. A helyszínre érkező rendőrök megpróbálták igazoltatni, majd bilincset alkalmaztak. A jelenet közben a 30 éves férfi rosszul lett, eszméletét vesztette. A rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztést és mentőt is hívtak segítségül, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel.
Közben kiderült, hogy ugyanez a férfi fél órával korábban autóval közlekedett a VI. kerületben, ahol összetört három gépkocsit.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.