A hírek szerint novemberben születhet ítélet az ügyben.
A Népszava arról számolt be, hogy a Portik-csapat egyik verőemberének a vallomásával befejeződött a Gyárfás-per bizonyítási eljárása a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész kiemelte, fenntartja Gyárfás Tamással szemben a vádakat, ítélet pedig novemberre lehet.
Mint ismert, Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnökkel szemben emberölésre való felbujtás vádjával 2019 óta van folyamatban a büntetőper, az ősz végén pedig pont kerülhet a végére. A csütörtöki tárgyalásra Gyárfás Tamás személyesen ment el, míg a másik vádlott, az Aranykéz-utcai robbantásért is elítélt Portik Tamást a börtönből távkapcsolatban volt jelen.
A tárgyaláson Gyárfás közölte, hogy ő 5-8 perc között tartana beszédet az utolsó szó jogán. És egyébként a bizonyítási eljárás záróakkordjaként a törvényszéken meghallgatták volna élőben a 10. számú tanút, ez azonban végül meghiúsult, mert éppen a tengeren hajózik, így nem lehetett vele kapcsolatot teremteni. Így mivel nem lehetett a tanút elérni, Póta Péter bíró olvasta fel a vallomását, amelyben kiemelte, annak idején testőr volt Portik Tamás mellett.
A vallomásban fel lettek sorolva Portik csapatának tagjai, akiket egy szlovák bérgyilkos képzett ki arra, hogyan kell robbanószerrel bánni. A csapattagok egy-egy színt kaptak azonosításra, és csak úgy beszélgethettek telefonon, ha előtte bemondták a színüket. A vallomásában leírta azt is, hogy szerinte csak megveretésre volt szándék, Portik azzal bízta meg a csapatát, hogy verjék meg Fenyőt.
- emelte ki, hozzátéve, hogy ekkor szerinte Portik közölte, hogy "leveszi őket az ügyről", és átadja azt a fogorvosnak. A 10. számú tanú vallomásának ismertetése után az ügyész belefogott a vádbeszédbe.
Az ügyész szerint már közvetlenül a Fenyő-gyilkosság másnapján is születtek olyan vallomások, amelyekben Gyárfást nevezték meg, mint a gyilkosság lehetséges megrendelőjét.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.