Ősz közepén eltűnt a városból az életvidám, korkedvezményesen nyugdíjas G. Marianne. Holtestét december elején találta megy egy erdőben sétáló asszony. Pontosabban csak a fejét – lőtt sebbel. Akkor még nyoma sem volt a test többi részének.
A gyanú hamar az áldozat háziasszonyára, a svájci Bottighofenben lakó, ukrán F. Annára terelődött. Kiderült, a két nő az utóbbi időben nagyon sokat veszekedett. És mindig a pénzről volt szó. Miután a 62 éves G. Marianne nyugdíjba vonult, nem tudta fizetni a 900 svájci frankos rá eső részt. Aztán megtörtént a gyilkosság - írja a blick.ch
F. Anna azt állította önvédelemből ölt. De ennek ellentmondott a hátulról leadott fejlövés. Az igazságügyi szakértő kiderítette, az áldozat arccal lefelé feküdt a földön, amikor a lövedékek a hátán keresztül behatoltak a testbe. A végén pedig oldalról a halántékba dördült az utolsó, jól irányzott lövés. Ezt követően F. Marianne az áldozatát hidegvérűen feldarabolta, szemeteszsákokba tette és egy erdőben elrejtette.
Az 55 éves nőnek nem csak 2020-ban elkövetett gyilkosságért, de halott nyugalmának megzavarásáért is felelnie kellett a svájci bíróságon. 15 év börtönre ítélték és 15 évre kiutasították az országból.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.