Hirdetés

Mit művelt a TV2 stúdiójában Fejes Tamás?! Elnézést kellett kérnie

Nap Híre portré Nap Híre

A sikeres üzlet után árulta el a Kincsvadászokban feltűnt eladó, hogy jótékony célokra fordítja a műsorban kapott pénzt.

Róbet dán kerámiákkal érkezett a TV2 műsorának a stúdiójába, ahol csak a sikeres üzlet után mondta el, hogy jótékonykodni szeretne abból a 100 ezer forintból, amit Fertőszögi Pétertől kapott. Mint mondta, van egy egyesületük, ahol szegény családoknak segítenek, és nemrég az egyik szülő elhunyt.

"Úgy voltam vele, bármekkora összegért elment volna, már az is jó…"

- fogalmazott Róbert. Végül 20 ezer forinttal dr. Katona Szandra, Nagyházi Lőrinc, Molnár Viktor, Fertőszögi és Fejes Tamás is pluszban hozzájárultak az ügyhöz. A dobost külön szíven ütötte az ügy - írja a 24.hu.

"Megmondom őszintén, azért jó a te példád, hogy ne ítélj elsőre – egész életemben az előítéletekkel küzdöttem –, az emberekben benne van ez. Ahogy te bejöttél ide, azzal az aranyórával, egy ilyen seftes kis link csávónak néztelek… és elnézést kérek emiatt. Tök jó, hogy ilyen forma vagy, hogy így csinálod. Mi motivál?".

Az eladó elmondta, neki is voltak rossz korszakai, de ő is túlélte azt, ám hozzátette, ha akkor kapott volna segítséget, könnyebb lett volna.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés