Fehéroroszország harckocsikat vezényelt vasárnap az ukrán határhoz, miután a fehérorosz hatóságok állítása szerint az előző nap az ország légterében több ukrán drónt is lelőttek - közölte a minszki védelmi minisztérium.
A hivatalos tájékoztatás szerint az alakulatokat készültségbe helyezték további parancsok végrehajtására.
Nem sokkal korábban Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető elrendelte Homel és Mazir térségének megerősítését az ország délkeleti részén. A csapatok feladata reagálni az esetleges ukrán "provokációkra".
Mint azt a naphire.hu is megírta, hogy Lukasenka válaszlépést ígért, miután Ukrajna pénteken megsértette Fehéroroszország légterét. A fehérorosz elnök tájékoztatása szerint több ukrán drónt is lelőttek. Mint mondta, teljes készültségbe helyezték a fehérorosz légvédelmet is, mert mintegy tíz repülőeszköz hatolt be Ukrajna felől az ország légterébe Kaszcjukovicsi térségében.
A minszki külügyminisztérium a történteket arra irányuló veszélyes kísérletnek nevezte, hogy belerángassák a konfliktusba Fehéroroszországot is. A tárca leszögezte: Fehéroroszország élni fog önvédelemhez való jogával és megfelelő választ fog adni minden provokációra, illetve ellenséges cselekményre - tudósít az MTI.
Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter már szombaton jelezte, hogy elrendelték Iszkander típusú ballisztikus rakéták és Polonez típusú rakétavetők térségbe küldését is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.