Jogerősen döntött a bíróság annak a házaspárnak az ügyében, akik pokollá tették a lányuk életét.
2013-ban házasodott össze a férfi és a nő, a házasságból született egy közös gyerekük. Illetve együtt nevelték a nő korábbi kapcsolatából 2003 októberében született lányát is. A nevelőapa 2014-től kezdődően – tehát amikor a gyermek még nem töltötte be a tizenkettedik életévét – szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményt végzett vele. Előfordult, hogy a sértett alvó állapotát használta ki, de 2016-tól kezdődően már erőszakot alkalmazott a lány ellenállásának leküzdése érdekében - közölte az ügyészség honlapja.
Annak ellenére, hogy a nevelőapa megparancsolta a kislánynak, hogy senkinek ne beszéljen a vele történtekről, a gyermek számos alkalommal elmondta azt az édesanyjának, aki azonban nem hitt neki, és amikor a lánya segítséget kért tőle, még testi fenyítésben is részesítette. Az anya testileg és lelkileg is elhanyagolta a lányát, nem gondoskodott arról, hogy iskolába járjon, érdektelenséget mutatott sorsával, problémáival kapcsolatban.
A szülők magatartása következtében a kislány érzelmi, erkölcsi fejlődése sérült.
A Tatabányai Törvényszék a nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra, az anyát kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A férfit végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.
Az ítéletet az ügyész a férfi vonatkozásában tudomásul vette, míg a nő esetében súlyosításért fellebbezett. A vádlottak és védőik felmentés érdekében fellebbeztek.
A Győri Ítélőtábla a 2023. november 29-én kihirdetett ítéletében egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A szülők bűnösök, a nevelőapa büntetése kellően szigorú. Az anya büntetését súlyosította, pártfogó felügyeletét rendelte el, a próbaidő tartamát 5 évre felemelte.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.