A francia labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Ausztriát a németországi Európa-bajnokság csoportkörének hétfői játéknapján. A mérkőzéses két francia játékos, Mbappé és Griezmann is brutális sérüléseket szerzett.
Az osztrák csapatkapitány Marcel Sabitzer már a kezdéskor csúcsot döntött, ő lett ugyanis hazájából az első futballista, aki nyolc kontinensbajnoki találkozón lépett pályára.
A kilencedik percben Kylian Mbappé ígéretes helyzetet hagyott ki, és bár a meccs elején a franciák irányítoittak, a folytatásban az osztrákok is többször jártak ellenfelük tizenhatosán belül. A 36. percben Christoph Baumgartner került nagy ziccerbe, és bár ő sem talált be, két perccel később csapattársa, Maximilian Wöber még nagyobbat hibázott, amikor saját csapata kapujába fejelt - írja az MTI.
Az 55. percben Mbappé a tizenegyespontról a kapufa mellé lőtt, majd Ralf Ragnick, az osztrákok kapitánya a meccs kétharmadánál egyszerre hármat is cserélt. A franciák némileg visszahúzódtak, és várták az ellentámadások lehetőségét, ezt kihasználva Ausztria többet birtokolta a labdát, és ígéretes helyzeteket dolgozott ki. Amikor a játékosok a futballra összpontosítottak, színvonalas és élvezetes volt a meccs, de a sok szabálytalanság és színészkedés miatt szakadozott a játék.
Mivel újabb találat a rendes játékidőben és a kilencperces hosszabbításban sem született, a franciák egy öngóllal nyerték meg első mérkőzésüket. Ez volt Didier Deschamps századik győzelme francia szövetségi kapitányként.
Két brutális sérülés
Hivatkozás másolásaA második félidő elején Wöber rálökte Griezmannt egy reklámtáblára, melynek következtében a franciák klasszisának felszakadt a homloka. A vérző sebét szerencsére gyorsan kezelte az orvosi stáb.
Sajtóértesülések szerint a mérkőzésen eltört Mbappé orra: a Real Madrid csatára fejelni ugrott fel, amikor a levegőben ütközött Kevin Dansóval. Sokáig ápolták, majd visszatért a pályára, ám hamarosan leült fűre, amiért sárga lapot is kapott.
"Nem néz ki jól. Most van az orvosoknál, így nem tudom megmondani, mennyire súlyos az eset. Ez a mai este negatív pontja" - nyilatkozott Deschamps, aki később a TF1 francia tv-csatorna kérdésére, miszerint eltört-e a csatár orra, azt mondta: "Látszólag igen."
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragikus balesetben meghalt a zseniális magyar sportoló A tragikus hírt az egykori csapata osztotta meg.
- Nagy a baj: hosszú hónapokra elvesztette a Manchester City az Aranylabdára esélyes játékosát Megműtötték Rodrit, a Manchester City futballistáját, aki az idény hátralevő részében már nem léphet pályára.
- Szoboszlai Dominik kiteregette a Liverpool titkait és a saját teljesítményéről is megszólalt Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira "egyben" a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója szerint.
- Most már hivatalos: kirúgták az istállójától Daniel Ricciardót Az ausztrál Daniel Ricciardo helyett az új-zélandi Liam Lawson versenyez majd az RB Forma-1-es csapat színeiben a jelenlegi szezon hátralévő részében.