Eszményi Viktória és Heilig Gábor már több mint 45 éve vannak együtt, és most azt is elárulták, hogy mi a hosszú kapcsolat titka és mitől működhet egy kapcsolat egy életen át.
A zenészházaspár a Meglepetés Magazinnak elmondta, szerintük a jó házasságnak nincs biztos receptje. "Jókor lenni jó helyen, megfelelő körülmények között ahhoz, hogy a szerelem ne csak fellángoljon, hanem teret is kaphasson, hogy a közös élet elkezdhető legyen. Aztán kell még mellé egy halom más is. A tolerancia, a másik elfogadása és megváltoztatni nem akarása. Vagy éppen annak tolerálása, hogy ő változik ahhoz képest, akibe annak idején beleszerettünk. Évtizedek alatt szükségszerűen változunk. Kérdés, ki hogy tud ehhez alkalmazkodni. Voltak kríziseink, de szerencsésen átevickéltünk rajtuk” - mondta Heilig Gábor - szúrta ki az nlc.hu.

Az énekesnő pedig úgy véli, hogy a hasonlóságaik mellett a különbözőségük is segítette őket ezen a hosszú úton. “Cserfes, pörgős, nyughatatlan ember vagyok, míg Gábor csöndesebb, megfontolt, nyugodt típus. Egyszóval úgy kellettünk egymásnak a belső egyensúlyunk fenntartásához, mint egy falat kenyér. Emellett a kapcsolatunk kezdetétől kölcsönösen meghagytuk egymás szabadságát” – magyarázta az énekesnő, hozzátéve: “A társ támasz legyen, és ne béklyó! Hosszú távon csak így működhet jól egy kapcsolat" - fogalmazott Eszményi.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.