Hirdetés

Soha nem látott, iszonyú felvételek érkeztek Észak-Koreából, döbbenetes titkok tárultak fel

Virág Sára portré Virág Sára

Észak-Korea egészen ritka kivételt tett és bepillantást engedett a világnak egy olyan titkos létesítménybe, amelyben dúsított uránt állítanak elő. Az észak-koreai állami média beszámolója szerint maga Kim Dzsong Un is meglátogatta a létesítményt, ahol a nukleáris fegyverek számának növelésére szólított fel. 

Az nem derült ki egyértelműen, hogy a létesítmény az észak-phjongani Njongbjon-ban található-e, de ez az első alkalom, hogy bármilyen hasonló komplexumról készült felvételek kerülnek nyilvánosságra 2010 óta, amikor Njongbjon-ban bemutattak egy urándúsító üzemet. Njongbjon-ban található Észak-Korea legnagyobb nukleáris létesítménye, amely az ország első atomreaktorait üzemelteti. A központ 2006 és 2017 között Észak-Korea hat nukleáris fegyverkísérletéhez szolgáltatta a hasadóanyagot. A legutóbbi "kitárulkozás célja valószínűleg az volt, hogy nyomást gyakoroljanak az Egyesült Államokra és a nyugati szövetségeseire, a területről közzétett képek értékes információval szolgálhatnak azzal kapcsolatban, hogy mégis mennyi nukleáris anyagot képes előállítani az ország. 

A koreai központi hírügynökség jelentése szerint Kim Dzsong Un a látogatás során ismét elégedettségét fejezte ki az Észak-Korea által birtokolt technológia hihetetlen fejlettsége miatt. A KCNA szerint Kim körbejárta az urándúsító bázis irányítótermét és megtekintett egy építkezést is, amellyel a létesítményt bővítenék a nagyobb teljesítmény érdekében. Az észak-koreai állami média közzétett fotóin azt látni, ahogy Kim tudósok körében álldogál vagy hosszú szürke csövek sorai között sétálgat, azt azonban nem közölték, hogy mikor történt a látogatás, és azt sem, hogy hol található az intézmény. 

Az észak-koreai vezető sajtóhírek szerint azt hangsúlyozta, hogy "tovább kell növelni a centrifugák számát" annak érdekében, hogy megnövelják az önvédelmi célokra való nukleáris fegyverarzenált – ezt többször is kijelentette már az elmúlt évek során. Észak-Koreának komolyabb erőre és fegyverekre van szüksége ahhoz, hogy megvédhesse magát, mert az Egyesült Államok jelentette fenyegetés egyre sürgetőbbé válik – tette hozzá Kim, emellett egy új típusú centrifuga bevezetéséről is szót ejtett. Dél-Koreai határozottan elítélte az urándúsító létesítményekről készült látogatás bemutatását és Kim DzsongUn azon ígéretét is, hogy növelni fogják Észak-Korea nukleáris kapacitásait – írja az AP News. Emellett hozzátették, az országnak végre fel kellene ismernie, hogy a nukleáris fegyverkezés sehova sem vezet. 

Észak-Korea először 2010 novemberében mutatta meg a nagyvilágnak a Njongbjon-ban található urándúsító telepet, amikor megengedte a Stanford Egyetem tudósainak, hogy megtekintsék a létesítményt. A csoportot Siegfried Hecker atomfizikus vezette. Az elmúlt évek során készült műholdképek arról árulkodtak, hogy Észak-Korea bővíti a njongbjoni nukleáris komplexumban található urándúsító üzemet. Nukleáris fegyvereket magasan dúsított urán vagy plutónium felhasználásával lehet előállítani, Észak-Korea pedig mindkettővel rendelkezik Njongbjon-ban. Az azonban nem világos, hogy pontosan mennyi, illetve hogy hol tárolják őket. 

"A nyilvánosságra hozott felvételek nagyon hasznosak a külföldi elemzők számára abból a szempontból, hogy így korrigálni tudjuk az eddigi számításainkat arról, hogy Észak-Korea mennyi nukleáris anyagot halmozott fel eddig" 

– fogalmazott Ankit Panda, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért szakértője. 2018-ban a Hecker és a Stanford Egyetem tudósai úgy becsülték, hogy Észak-Korea magasan dúsított uránkészlete nagyjából 25-30 nukleáris fegyver elkészítéséhez elegendő. Egyes amerikai és dél-koreai szakértők szerint Észak-Korea titokban legalább egy másik urándúsító üzemet is üzemeltet. 2018-ban egy magas rangú dél-koreai tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a becslések szerint Észak-Korea már 60 nukleáris fegyvert gyártott. Észak-Korea 2022 óta felpörgette a Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen bevetendő fegyverek tesztelését is. Egyes elemzők szerint kísérleti robbantásokat vagy nagy hatótávolságú rakétateszteket is végrehajthatnak a novemberi elnökválasztás előtt azzal a céllal, hogy befolyásolják az eredményt és az Egyesült Államokkal való kapcsolatot. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés