Hirdetés

Borzalmas tragédia: törökországi nyaralása alatt vesztette életét a fiatal brit férfi

Virág Sára portré Virág Sára

A liftaknában vesztette életét egy brit férfi a törökországi nyaralása alatt. 

Tyler Kerry-t, az Essex-i Basildonból származó 20 éves fiatalembert péntek reggel találták meg egy antalyai szálloda lifaknájának az alján. Kerry nagybátyja, Alex Price elmondása szerint az unokaöccsét reggel hét órakor találták meg és még a helyszínen halottnak nyilvánították. „A nővérem hívott fel, hogy elmondja, Tylert a szálloda liftaknájában találták meg” - mondta Price. „Egy egész mentőcsapat próbálta újjáéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel, így még a helyszínen halottnak is nyilvánították" – tette hozzá. 

A férfi egy adománygyűjtő oldalt is létrehozott a temetés költségeinek a fedezésére, ahol úgy írtak a fiatalról, mint „egy kedves, együttérző, csupa élet fiatal[ról], aki előtt még ott volt az egész élet" – írja a Guardian. Teljes szívéből szerette a családját és a barátnőjét is. A nagybátyja szerint a fiú tartós, stabil kapcsolatban élt, és épp azon gondolkoztak a barátnőjével, hogy összeköltöznek. "Nagyon komolyan gondolták ezt a dolgot. A korához képest nagyon érett fiatalember volt, kedves és gondoskodó a családjával és a barátnőjével is" – mondta. 

A nagybácsi azt is elmondta, hogy a családot az antalyai brit konzulátus és a nyaralást szervező utazási iroda, a Tui képviselője támogatja jelenleg. Azt mondta, remélik, hogy keddre haza tudják szállítani a fiú holttestét az Egyesült Királyságba. A család teljes körű, részletes vizsgálatot szeretne azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a fiú halálát, mert egyelőre nagyon kevés részletet tudni az ügyben. 

A család még mindig a sötétben tapogatózik a történtekkel kapcsolatban, és nagyon szeretnék, ha egy alapos vizsgálat kiderítené, hogy pontosan mi történt. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés