Hirdetés

Ledobta a bombát az erzsébetvárosi polgármester, betiltaná az alkoholárusítást a kerületben

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Erre a lakosok védelme érdekében lenne szükség.

Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere a Facebook-oldalán egy videóban úgy fogalmazott, hogy a szigorításra azért lenne szükség, mert a közterületi alkoholfogyasztás országszerte, így Budapesten is rengeteg problémát okoz.

Éppen ezért alkotnak az önkormányzatok, többek között Erzsébetváros is olyan szabályokat, amelyek megtiltják az üzleteknek, hogy 22 óra után szeszes italt áruljanak. Csakhogy nálunk is vannak éjjel-nappal nyitvatartó nemzeti dohányboltok, amelyeknek a működését a kormány jóvoltából nem szabályozhatjuk

- hangsúlyozta, majd hozzátette azt is, hogy komoly problémát okoz az is, hogy a trafikokban vásárolt alkoholt sokan hangoskodva, az üzlet előtt fogyasztják el, amivel a lakosok nyugalmát zavarják.

"A Fideszben is tudják, hogy ez gondot jelent, ugyanis még 2019-ben Kocsis Máté kezdeményezte, hogy az önkormányzatok szabályozhassák a dohányboltok működését. Ebből végül nem lett semmi, ismét mások érdekeit helyezték előbbre, az önkormányzatokat és lakókat pedig magukra hagyták" - fogalmazott a Facebook-oldalán Niedermüller Péter.

Végül kiemelte, az önkormányzat is úgy gondolja, hogy további szabályozásra van szükség, ezért kerületi szinten, illetve más polgármesterekkel és országgyűlési képviselőkkel közösen azon fognak dolgozni, hogy a dohányboltokra is ugyanolyan szabályok vonatkozzanak, mint minden más üzletre.

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, szeptemberben hasonló ötlettel állt elő Józsefváros polgármestere is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés