Megjelent péntek éjjel a Magyar Közlönyben a nyugdíjkorrekciós rendelet.

Az év elején tervezett 15 százaléknál 3,5 százalékkal lett nagyobb a nyugdíjas infláció, ebből azt jött ki, hogy 3,1 százalékkal megemelik novembertől a nyugdíjakat, és visszamenőleg is pótolják azt - írja a Portfolio.
Átlagnyugdíj esetében, vagyis 210 700 forintnál ez havi 6532 ezer forintot jelent pluszban. Vagyis novemberben és decemberben az átlagos öregségi nyugdíj összege 217 232 forint lesz.
Novemberben egy átlagnyugdíjban részesülő érintett kézhez kap egy egyszeri 11x6532 forintos (első tíz hónap + 13. havi nyugdíjra vetített) emelést, ami 71852 forint. Valamint a megemelt 217 ezer forintos nyugdíját.
A januárig visszamenőleges nyugdíj-kiegészítést a novemberi nyugdíjjal együtt fogják megkapni az idősek és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, 2,5 millió ember.
Kapcsolódó cikkek
- Előrehozott karácsonyi ajándék a magyaroknak: péntektől örülhetünk Egyes autósok jobban teszik, ha várnak péntekig, a pénztárcájuk meg fogja köszönni.
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.
- Heteken belül érkezik a változás a táppénznél és az utazási költségtérítésnél Megjelent egy kormányrendelet tervezete, az új szabályok már januártól érvényesek lehetnek.